Felhiv. Beleszol barsonyos hangjan, kozli hogy szabad napos es, hogy a mai napot velem szeretne tolteni. A nap meg csak most ebredezik, vele egyutt en is, de ezt hallvan egybol kinyilik a szemem. Gyorsan rendbe szedem magam, harapok valamit es otszor vegignezem a szekrenyem mig meg nem talalom a mai napra valo legmegfelelobb ruhat, hisz szep kell neki legyek. Ugy tunik meleg lesz, ugyhogy egy kis piros ruhaba bujok. Fekete szandaba lepek, vetek egy utolso pillantast a tukorbe es mire vegzek o is epp megerkezik. Megorulok annak, hogy latom; nyakaba ugrok es megcsokolom. O kicsit meglepetten nez ram, de nem szol kozbe. Bezarom magunk utan az ajtot, es kezenfogva utnakindulunk. Kerdem tolle, hogy hova megyunk, erre csak annyit valaszol, hogy "majd meglatom". Autoba ulunk es nekivagunk az utnak, kifele a varosbol. Csendben ulunk egymas mellett, halkan szol a zene. Kifele bamulunk az ablakon; o az utat en meg a csodaszep tajat figyelem. Elmerulok gondolataimba es idokozben elveszitem a fonalat; fogalmam sincs merre tartunk. Egyszercsak lelasit, leter egy kis osvenyen, ami mellett en eszrevetlenul mentem volna el, hisz alig latszik valami, mindent ellepp a hatalmas fu. Az erdo fele kanyarodunk es vegul egy csodaszep tisztason talalom magam. Az auto megall, kiszalok es tatott szajjal gyonyorkodok az elem tarulo csodaszep tajon. Kor formalyu ter, fak magaslanak az eg fele. Itt rovid a fu es a fak alatt pipacsok szazai hajladoznak az enyhe szellel egyiranyba. Oly meghitt es csendes. Csak a madarak eneke hallatszik. Idokozben o hozzam jon, a hatam moge all es atkarol, kezeit osszekulcsolva az enyemekkel egyutt a hasamon. Csendben gyonyorgodunk ezen a mesebe illo tajon. Megtori a csendet; megkerdi, "hogy tetszik?". En csak annyit mondok, "lelegzetelalito". Halkan nevet es megcsokolja a nyakam. A tisztas kozepe fele indulok, leulok a fube, majd hatradolok es elegedetten mosolygok. O is koveti peldam. Csak fekszunk egymas mellett, nezzuk a baranyfelhoket es halgatjuk a madarak nyari dalat. A nap a sugarait szorja rank, simogatja arcunkat. Egy katicabogar szall a kezemre, par percig vele jatszok, majd tovabb repul. Felulok, hasamra fekszek es konyokommel tamasztom magam, hogy csodalhassam ot. Orias barna szemeivel nez ram, majd talalkozik tekintetunk es pislogas nelkul nezunk egymas szemebe, melyen es oszinten. Megpuszilom arcat, o kozben huncutan mosolyog. Kozel huz magahoz, ajkaink egymast erintik, es erzekien csokolozunk par hosszu percen keresztul. Jatszani tamad kedve; felul, egy hirtelen mozdulattal elkapja derekam es elkezd csiklintani. Megtorik a csend, en mar nem birom, de o nagyon elvezi. A hatart nem lepi tul, de azert levego utan kapkodok. Nekem ilyen teren nincs szerencsem, mert sehol sem csiklik, vagy legalabbis nagyon meg tudja allni. Ezert ugy dontok, a gyongedseget valasztom. Simogatom hasat, kozben csokolom ajkat. Egymasba gabajodunk, nem tudunk ellentallni a vagynak. A vegtelenig fokozzuk a kivanatot egymas irant. Eszre se vesszuk az ido mulasat. Vegul mellefekszek, feleje fordulok, szemebe nezek es halkan de oszinten mondom " koszonom, hogy vagy nekem." Elmosolyog, kezet az arcomra teszi es mondja " szeretlek ." Megcsokolom. Par percet meg csendben ulunk, majd meselni kezdunk. Gyerekkorol, emlekekrol, elmenyekrol. Csak telnek az orak, es arra leszunk figyelmesek, hogy elkezd sotetedni felettunk az eg. Ugy dontunk, megvarjuk mig feljonnek a csillagok es csak uttana megyunk haza. Lassan-lassan idorol-idore kezdtek elobujni egymas utan relytekhelyeikrol, mig be nem leptek teljesen felettunk az egboltat. Mindenik minket bamult, es mintha csak ertunk jottek volna fel ma ejjel. Kis idot eltoltottunk meg a csillagok figyelesevel, majd nagy nehezen es szomoru szivvel, utunkat a varos fele iranyitottuk.
A hold hazaig velunk tartott. A kapum elott, egy hosszu bucsucsok utan, vigyazzot ram mig a hazba ertem, majd ot kiserte haza, vedo fatylat boritva ra.
2010.junius.30
