Szobam csendjevel es melegevel atkarolva, tekintetem az eget tanulmanyozza, melyen 1000-nyi csillag lebeg. Mindenik vigyazz valakire, ov valakit, es "szemet" le nem veszi rolla, nehogy bantodas erje.
Oket figyelem, a kis orzoinket, s azon gondolkozom, milyen lenne az egbolt nelkuluk. Ha sohasem jonnenek fel, nem vigyaznanak rank. Minden ejszaka sotetebb es szomorubb lenne. Nem ereznenk biztonsagban magunkat a sotetsegben, nem lenennek kik vigyazzanak rank.
Es most kimennek a szabad eg ala, egy csendes helyre es egy huvos ejszakan at, csillagokat neznek, es nem felnek attol, hogy sotetseg van, mert tudnam, hogy ok vigyazznak ram. Erre vagynek most en igazan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése