Maci

Az est bekovetkeztevel, az alommano kezd kopogtatni az ablakomon, arra varva, hogy beengedjem ezen a huvos, esos ejszakan. Resnyire megnyitom az ablakot, de csak egy nagyon kicsire, hogy ne ferjen be egybol teljesen.
Tekintetem az agyat furkeszi, amely hivogatoan szolongat, kenyelmet, meleget es egy jo alvast igerve. A manonak sem kell mar sok a bejutashoz, ugyhogy meg mielott a forgoszekbe erne a talalkozas, bebujok az agyba es ott varok ra.
Varakozas kozben arra gondolok, milyen jo lenne, ha valaki mellettem fekudni, ma ejjel valakihez bujhatnak es mikozben olel, ugy aludjak el. De ma ejjel is ures az agy, mint altalaban mindig, csak a macim nez ram nagy gomb szemeivel, es juttatja eszembe, hogy o itt van mindig mellettem. Ahogy ranezek, akkor ertem meg igazabol, hogy miert is alszok meg mindig vele. O hozza mindig bujhatok, potol valakit es nem az ures agyba kell fekugyek, mert o minden nap varja ujbol az estet, hogy magamhoz szorithassam es egyutt aludjunk el.
Megigeri nekem, hogy ma ejjel is fog vigyazzni ram, csak hadd bujhasson megint hozzam.
Az alommano mar az arcomat simogatja, ugyhogy magamhoz szoritom a kis feher macimat, es hagyom, hogy elrepuljunk ketten ma ejjel is egy mesebeli helyre, ugy mint minden egyes ejszaka.

2010.szeptember.30